Lyrks
Lyrks
Lyrks
Cover Art

Fájdalmam hangjai Lyrics by SRichi

2023

Honnan jöttem vagy hova tartok
Nem tudok semmit, mit is akartok
Mi legyen más, az életem a show
De néha úgy érzem, a vége lenne jó
Néha azt hiszem, hogy adok valamit
Mikor nem csak becsukom karjaim
Mikor valami jót végre tennék
És nem csak egy szörnyeteg lennék
Mondd el! Mit tehetnék jobban
Mondd el! Mit kellene tudjak
Mondd el! Ha túl sok van belőlem
De légyszíves ne úgy, hogy eltűnsz előlem
Ezek a fájdalmam hangjai, amit most hallasz
Kín nekem minden nap, mindegy kitől mit hallasz
Nem vagyok más, mint egy vidám álarc mögött
Egy gyötört lélek, ki már teljesen törött
Mikor látszólag boldogan a tóparton állok
Igazából nem tudom én se hogy mire vágyom
Csend körülöttem, de bennem egy város
Éppen felébredt, és egy lakos sem álmos
Jól tudod, hogy kell nekem a magány
De mindig van belőle elég lazán
Az otthon falai közt, azt élem
Mert ott nekem úgy érzem, hogy erre van szükségem
NEM, nem arra, hogy az emberek
Csak elforduljanak, ‘s elmenjenek
NEM, nem arra hogy ne legyenek
Olyanok kikkel együtt lehetek
Túl kevés, az aki elfogad
Tény nem könnyítem meg a dolgukat
Valaki szerint csak rosszabb lettem
Pedig a gonosz rég itt élt bennem
Néha átkerül hozzá kontroll
Akkor vagyok, mint ember offon
Valamiért nem irtottam ki magamból
Viszont nyugi, már ritkán cselekszem haragból
Egyre többször vagyok rendes
És van olyan eset is hogy kedves
Volt már rá példa, hogy nem voltam gúnyos
De most még a beszédem sem mocskos
Egyedül érzem néha magam
Nekem szól ilyenkor a saját szavam
Senki nem hall, senki nem figyel
Senki nem lát, senki nem hisz el
Nekem már semmit, mert megszokta
Hogy mikor vicc valami nálam nem tudja
Én nem leszek más, mert én ilyen vagyok
Mégis zavar, hogy ennyi ember itthagyott
Credits

About “Fájdalmam hangjai” by SRichi

Read the complete lyrics to "Fájdalmam hangjai" by SRichi in 2023. On Lyrks you can follow along with the full text, explore the artist's discography, and discover related songs. The track is often categorized under Rap.

"Fájdalmam hangjai" is performed by SRichi. in 2023 This page provides the full lyric text for fans who want to sing along, study the songwriting, or compare versions across releases. Lyrks organizes lyrics by artist and song slug so you can bookmark and share a stable URL. Music lyrics help listeners connect with emotion, narrative, and rhythm in a track. Whether you are learning English, researching a favorite chorus, or preparing for karaoke, having accurate line breaks and section labels (verse, chorus, bridge) makes the experience easier. We link to the official artist profile on Lyrks where available, including biography snippets, top songs, and chart placements when we have that data. If you enjoy "Fájdalmam hangjai", explore more songs by SRichi using the links below. Chart and trending pages on Lyrks highlight what listeners are searching for this week. For copyright or correction requests, see our DMCA and contact pages.

View all songs and biography for SRichi · Trending lyrics · Billboard Hot 100

Frequently asked questions

"Fájdalmam hangjai" is credited to SRichi. Songwriting credits may include additional writers listed on the release; check the credits section on this page for linked collaborators.

Album information for "Fájdalmam hangjai" is not available in our database yet. You can still read the full lyrics on this page.

Visit the SRichi artist page at /artist/srichi for biography, popular tracks, and links to more lyric pages.